Bizony.
Tudtam én, hogy nagyon rég nem írtam, de hogy ennyire... ezek szerint most már elkerülhetetlen a dolog, mert a blogol.hu archívuma tapasztalataim szerint nem túl intelligens, és roppant kínosnak érezném, ha egy tárgytalan linkkel bővülne, meg egyébként is, a szabálymánia. Bár amúgy is rendhagyó a szituáció, mert az egyetemről írok, ilyesmi asszem még nem fordult elő, Verakettő itt lesi mellettem, mit alkotok, miután berakatta ide oldalra a linkjét. Közben a tanárúr rá is kérdezett, hogy készülnek-e vadul a bejegyzések - de ő az "órai munka" blogra gondolt, amit kábé még el sem kezdtem. (Na jó, írtam egy kezdőpostot, hogy nem tudok ide semmit se írni, ez éppen most tűnt fel a szakos összesítésben, de, bár én hét perce írtam, ott az látszik, hogy hét órája.) (Metaflora)
Flóra két rohanás közötti és levegővétel nélküli, az átlagosnál szerinte hosszabb blogpostja az orrom előtt (Verakettő) született meg ma, nem sokkal dél után a nagy gépteremben. Flóra nem szívbajos: levegőért és netes gépért kapkodva sietett be a terembe - innen rohanás analízis(!) zh-ra, majd gyors, addig el nem kezdett pakolás után irány Szíria és a nővére. Mostanra már biztosan a reptéren van.
Vigyázz magadra! :)
Egyébként az ominózus órán más lények is szerephez jutottak: a háttérben látható háttérkép-vidrán kívül ott volt a sarokban megbújó monitor-Busó, aki kabátul az egyik, csak rohadó bőrnek titulált valamit kapta, a füleit két kiszuperált egér alkotja, a haja pedig mi másból lenne, mint kábelekből. Alkotóelemei ellenére is nagyszerűen múködik, sikerrel tartja távol a telet, előcsalogatja a napocskát.
Sőt, a minap találtam egy katicabogarat is a lágymányosi betonon, bár nem hinném, hogy a Busónak bármiféle köze volna hozzá.
Címkék: fotó, suli, velem történt

jesszus, csak néztem nagyokat, hogy miért fotóztátok a rohadt bőrt, mikor Flóra mutatta a képet... rá nem jöttem volna, hogy az egy busó :D
...Nyac a háttérben... :(
ööö, bocsánat, nem is Flóra mutatta, hanem te küldted... :$
tényleg? nem is emlékeztem rá, hogy elküldtem :D
bezony, elküldted, még azon frissiben... illetve a következő géptermes óránkon... *-) :)
(a) :)